Változatos, sokszínű programok várták tanulóinkat a diákönkormányzat által szervezett gyermeknapon, szombaton. A reggeli közös bemelegítést követően a már hagyományos, izgalmasnak ígérkező tanár-diák kosármeccs következett, amit ezúttal – igaz, „idegenlégiós” közreműködéssel – a diákok nyertek. Ezután fakultatív programok sora állt tanulóink rendelkezésére, amiket meglátogatva menetlevélben rögzítették a részvételüket. Az udvaron szép aszfaltrajzok születtek, az egyik osztályteremben hajfonatok és csillámtetkók készültek, az alsósoknál ékszerek – gyöngykarkötők – készítésére nyílt lehetőség. Az 5. osztály termében fotósarkot rendeztek be, ahol a különböző tájegységek jellemző népviseletébe öltözhettek be diákjaink a különleges alkalmat megörökítő fotózáshoz. Mindezt vérpezsdítő táncház követte. A szabadulószobában végül senki sem maradt a hétvégére, a legbátrabbak sikerrel vették az akadályt éppúgy, mint akik az ugrálóvár rugalmasságát próbálgatták. A hurkalufikból különböző figurákat hajtogattak a fantáziadús diákok, de lehetőség nyílt a pingponghoz, a focihoz való hozzáértés bizonyítására és az ügyességi pálya akadályainak legyőzésére is. A nap vendégei voltak a Pápai Rendőrkapitányság munkatársai: Fülöp Tamás r.alezredes a testület munkáját mutatta be a rendőrök által használt eszközök segítségével, míg Dobó-Kocsis Gábor r.százados a „Drog, cigaretta, alkoholfogyasztás káros hatásait” bemutató prevenciós előadást tartott a résztvevő felnőtteknek. Az iskolai Szülői Munkaközösség jóvoltából rengeteg ízletes palacsinta és üdítő várta a tízórai szünetre már jócskán megéhezett diákokat, köszönet ezért az önzetlen segítőknek. Délben még levásárolható fagyijegyeket is oszthattunk, illetve rágcsálnivalót, csokit is kaptak gyerekeink. A nap élményei bizonyára maradandóak diákjaink körében, akik közül a nagyobbacskák is hozzájárultak a sikeres lebonyolításhoz. Külön köszönetet mondunk azoknak, akik rendezvényünket támogatták:







